A budapesti Osztrák Kulturális Fórumban látható Elsewhereland című utazó kiállítás olyan, lakóhelyük elhagyására kényszerült ukrán alkotók munkáit mutatja be, akik a háború elől Ausztriában, illetve Németországban találtak menedékre.
A kiállítási projekt közös ukrán-osztrák együttműködés keretében az Office Ukraine és a tranzit.at, az osztrák külügyminisztérium, valamint az osztrák kulturális minisztérium szervezésében jött létre. A kurátori koncepciót az Office Ukraine jegyzi, a művek kiválogatásában Polina Baitsym művészettörténész és Hedwig Saxenhuber kurátor vett részt. A tárlat 2026 januárjától 2027 végéig járja végig a világot, érintve mintegy tíz osztrák kulturális fórumot és diplomáciai képviseletet, elsőként Budapestet.
A kiállítás címe, Elsewhereland pontosan ragadja meg az emigráció lényegét: hazátlanul bolyongani a világban.
Ez az életérzés azonban univerzális, minden társadalom, kultúra tud hozzá kapcsolódni, ahogy az itt kiállított tíz ukrán művész alkotásai is egyetemes érzéseket, gondolatokat hordoznak saját személyes sorsukon keresztül.
A tárlat nyitó alkotása Jehor Antszihin vegyes technikával készült Aki a követ tartja című sorozata. Az ukrán művész 2009-ben éppen Fontecchióban tartózkodott művészeti rezidensként, mikor L’Aquila epicentrummal heves földrengés rázta meg a közép-itáliai Abruzzo tartományt. A természeti katasztrófa hatására született meg mitológiai témájú sorozata az eget tartó Atlaszról. De nála a titán a L’Aquila-i Szent Ferenc kolostor egyik boltívének zárókövét tartja, hiszen amíg a kulcsfontosságú zárókő bírja, az építmény is állva marad. Az Ukrajna elleni háború azonban új jelentést adva, újra aktuálissá tette a művet. Arra hívja fel a figyelmet, hogy szűkebb és tágabb közösségek tagjaiként mindannyian felelősséggel tartozunk egymás iránt, és ezért
kötelességünk, hogy mi magunk is Atlaszként hordozzuk vállunkon társadalmi építményeink záróköveit.
Olha Horjunova samottos agyagból készült maszkjainak is, amelyek az ókori görög színházi maszkokat idézik, új értelmezést adott a háború. Jelen kontextusban ezek az arctalan arcok azoknak az embereknek a jelképei, akik a háború áldozataivá váltak, illetve menekültként hazájuktól távol kényszerülnek élni. Katerina Liszovenko három kisméretű olaj-, illetve vízfestménye is a háborúra reflektál. A cím nélküli kép névtelen sikoltó alakja egyszerre hordozza a háború miatti dühöt, rettegést és kétségbeesést, Munch híres festményét megidézve. A nyárfa című (magyarra tévesen jegenyének fordított) kép az ukrán népköltészet egyik kedvelt motívumát idézi meg, szemben az orosz kultúra jelképével, a nyírrel. A festmény így egyszerre utal az ukrán identitásra,
de tágabb értelemben a közös európai kulturális értékrendre is emlékeztet,
játékba hozva Monet nyárfa-sorozatát. A Drónember a most folyó háború egyre terjedő új harcmodorára reflektál, amely az ütközeteket a személytelen virtuális játékok szintjére süllyeszti, csak itt a rombolás valódi károkat okoz és az áldozatok is hús-vér emberek. Jana Kononova Kétségbeesés című fotókollázsa a kahovkai vízerőmű gátjának felrobbantása által okozott geológiai és ipari katasztrófát örökíti meg, amely a Dnyeper folyó szintjének drasztikus csökkenését okozta. A fekete-fehér fotórealista képeken egyszerre látjuk az ökológiai drámát, ugyanakkor a folyóparton sétáló, horgászó, pihenő embereket is, annak jelzéseként, hogy a legnagyobb tragédiák idején is megpróbálnak úgy élni, mint a békés hétköznapok idején, hogy ezáltal képesek legyenek megőrizni józan eszüket.
A legtöbb művész azonban az emigráns sors kilátástalanságára, a jövőkép hiányára reflektál.
Anatolij Belov kisméretű olajportréin az ukrán művészközösség tagjait, valamint idegeneket ábrázol, ütköztetve egykori és jelenlegi élethelyzetét. Marina Stanko Szétkapcsoltság című sorozatának fotóin olyan emigráns ukránokat mutat be, akikkel a németországi Altenburgban találkozott. Stanko portréit előszeretettel készítette a német egyesítés után lakossága felét elvesztő kelet-német kisváros elhagyatott épületei előtt, ezzel is kifejezve alanyainak lelkiállapotát. Bár új hazájukban biztonságot leltek, mégis komoly lelki teher együtt élni a tudattal, hogy hazájukban sokan rakétatámadásoktól szenvednek. A szétvágott, majd piros fonallal összevarrt fotók tükrözik, hogy ezek a fiatal ukrán menekültek bár fizikailag Európában élnek, mentálisan még Ukrajnában ragadtak.
Mark Csehodajev Hotel Europa című fotósorozata olyan régi történelmi szállodák belső tereit mutatja be, amelyek mára elvesztették egykori fényüket és ezzel együtt eredeti funkciójukat, így menekültek számára szolgálnak átmeneti szállásként. A művész képein a háborúk és a kitelepítések hétköznapi valóságának kevéssé látható mellékhatásait rögzíti, miközben realisztikusan dokumentálja az átmeneti létezés mindennapjainak eseményeit. Viktorija Rozentszvejh Ideiglenes ablakaim sorozatán a Nova Kahovka-i kollégiumtól Kijeven át Németországig tartó kényszerű költözéseit tárja elénk.
Az otthontalanságban ugyanis minden elhelyezett tárgy átmenetivé és törékennyé válik, a képek instabil emlékekké oldódnak,
ahogy azt a levegőben lebegő fóliára fehér akrillal felfestett szobabelsők érzékeltetik. Lucy Ivanova Hogyan magyarázzam el ezt a világot egy újszülöttnek (fogalmam sincs) című gyermekrajzokat idéző olajpasztell-sorozata első pillantásra derűs, ám tovább szemlélve feszültségekkel teli. A képek a művész Bécsbe érkezése után, a terhessége alatti érzelmi zűrzavarból keletkeztek, amikor egyszerre kellett összeegyeztetnie magában az ellentmondásos valóságokat: a benne növekvő életet az ukrajnai háborúval, a bécsi hétköznapok idilljét a háború sújtotta hazájában kibontakozó ökológiai katasztrófával. Anasztaszija Mamaj Időgép című sorozatának porcelán vasútjegyei az osztrák vasút valódi Bécs-Kijev menetjegyeinek mintájára készültek, a hazautazás reményének, vágyakozásának törékenységét hordozva. Egyben megtestesítik azt az ambivalens helyzetet, amely a hátrahagyott szülőföld és a száműzetés jelentette élet közötti fesztültségből fakad.
Ezek a művek, bár az ukrán identitás tanúi, archívumai, mégis túlmutatnak a most zajló eseményeken. Mert
nem kizárólag Ukrajnáról beszélnek, hanem univerzálisan a háborúról, a háborúnak kiszolgáltatott emberekről,
a háború elől hazájukat elhagyni kényszerülő tömegekről – mely élethelyzet bármikor bárkit fenyegethet, ha feladjuk közös értékeinket.
Az Elsewhereland – Kortárs ukrán perspektívák változó helyen című kiállítás az Osztrák Kulturális Fórumban tekinthető meg 2026. március 6-ig.
Fotók: Pék Dániel
